"Mondja, Doktor úr. Mi történt vele?" - Kérdezte Marcella a főorvost. "Kimerültség. Ahogyan elnézem, nem nagyon aludt mostanában, a folyadékbevitelét tekintve pedig... mondhatni majdnem kiszáradt. Teljesen legyengült, mióta nem evett?" - Magyarázta az orvos, miközben Tünde még mindig nem ébredt fel. Ott feküdt egy kórházi ágyon, bal karjából infúzió csöve lógott ki. "Tudja, Doktor úr, csütörtökön egy nagyobb sokkhatás érte. Azóta nem igazán akart enni. Vasárnap reggel tudtam rávenni, hogy egy narancsot egyen meg, de azon kívül sajnos semmire nem volt hajlandó. Inni sem akart, hiába mondtuk neki." Az orvos gondolkozott pár másodpercig, majd megszólalt. "Ő nem Arnold felesége?" Marcella és Evelin összenéztek, majd bólogattak. "Hát, akkor szólok is Arnoldnak, jöjjön ide. Vagy tudja már egyáltalán?" "Ne! Doktor úr, ne szóljon neki." - Az orvos hátranézett, majd szemöldökét összehúzva nézett a két nőre. "Na és miért ne? Titok?" - Kérdezte mosolyogva. "Hogy is mondjam el... Arnold csütörtökön este elhagyta Tündét, egy másik nőhöz költözött." - Nyögte ki végül Evelin. Az orvos meglepődve nézett Tündére, majd a kollégáira, majd ismét Tündére. Kicsit gondolkozott, úgy tűnt, mintha mondani szeretne valamit. Végül elhallgatott, és szó nélkül kiballagott a kórteremből. Tündét most tudták csak alaposan megfigyelni kollégái. Amint azt már mondtam, annak a gyönyörű nőnek csütörtök óta nyoma sincs. A sok gond miatt 10 évvel is idősebbnek tűnik. Szemei hiába vannak becsukva, még így is látni lehet, hogy az utóbbi napokban a sírás minden erejét felemésztette. Most, hogy megszokott ruhái helyett egy rövid ujjú kórházi hálóing volt rajta, látni lehetett elgémberedett karjait, összeroskadt testét, amiből az erő és kitartás már mind eltávoztak. Lassan vette a levegőt, mellkasa csupán kicsit mozgott. Marcella és Evelin könnyes szemmel ültek Tünde ágya mellett, és nem tudták levenni szemüket barátnőjükről. 

*   *   *

  Délután 1 órakor Tünde felébredt. Amint kinyitotta a szemét látta, hogy barátnői egyetlen percre sem hagyták magára. Nem mozgatta a fejét, csupán szemét forgatva nézett körül. Nem szólalt meg. Az infúzió csövére bámult, majd kis idő múlva újra becsukta szemeit. Marcella aggodalmasan tekintett barátnőjére. Jóban rosszban mellette volt, már évek óta, mikor gimnáziumban megismerkedtek. Nehéz volt számára így látni Tündét. Egy mindig életvidám, kedves, boldog, segítőkész fiatal nő most egy kórházi ágyon fekszik összeroskadva, kimerülten és összetörve. Senki nem ilyen életről álmodik. 

*   *   *

  Ahogy teltek a napok Tünde szervezete egyre erősebb lett. Szerdán már képes volt egyedül elsétálni az ajtóig, és vissza az ágyához. Marcella, Kriszta és Evelin csütörtökön délután ismét bementek hozzá. "Hogy vagy Tünci?" - Kérdezte Evelin keserű mosollyal az arcán. Tünde csak szeme sarkából nézett rá, majd kipréselt magából egy pár szavas választ. "Arnold még csak be sem jött hozzám..." - majd elcsuklott a hangja és kicsordult egy könnycsepp a szeméből. Lelke mélyén úgy érezte magát, mint egy tizenéves kislány, akit élete első szerelme megcsalt. Kissé szégyellte is magát kollégái előtt, hiszen napokig feküdt ott szemük láttára, mint egy fadarab. Az éjjelek hosszúak voltak, így hát volt ideje elővenni naplóját, a barátját, akinek kiönthette szívét és tudta, az nem fogja bolondnak nézni. 

" Nem is tudok mit mondani erre az egész esetre. Úgy érzem magam, mint akire ráléptek, és kitaposták belőle az életnek még csak a legkisebb lángját is. Olyan vagyok Arnold nélkül mint a tenger víz nélkül... nem az igazi, semmi sem. A lányok persze próbálnak segíteni, de ez nekem nem olyan könnyű. Értékelem, hogy segíteni szeretnének, de én nem akarom... Nem akarom, hogy bárki is segítsen, hogy lássák szenvedésemet. Egyedül akarok lenni, meg akarok halni. Nem akarom, hogy lássanak ilyen állapotban. És mi az ami a legjobban bánt? Az, hogy Arnold még csak felém sem nézett... Itt dolgozik, ebben a kórházban. És még csak meg sem látogatott. Biztos az a másik nő nem engedi neki. Vagy lehet, hogy nem is akar látni? Elegem van. Mindenből elegem van. Soha nem lesz minden olyan, mint régen volt. Az életem egy kudarc, és ezen már nem tudok változtatni." 

 *   *   *

  Szombaton reggel egy orvos megjelent az ajtóban. Tünde felnézett szőke tincsei alól, majd várta, hogy milyen hírekkel szolgálnak neki állapotáról. "Jó reggelt Tünde. Hogy aludt?" - Kérdezte a doktor. Tünde nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott. "Jó hírem van számára. Ma délután hazamehet. Pár dologban viszont meg kell egyeznünk. Remélem tisztában van vele, hogy azzal, ha nem eszik és nem iszik csakis magának árt, az egészségének. Mindenképpen azt tudom javasolni, hogy semmiképp ne egyedül legyen otthon. Szóljon valakinek, aki magánál tud maradni minimum egy hétig, nehogy bekövetkezzen az, ami hétfőn is történt. Ha bármi kérdése lenne esetleg, akkor várom." Miután az orvos befejezte mondanivalóját, Tünde felült az ágy szélére, és átgondolta életét. Ebben a pillanatban jött rá arra, hogy nem ér el semmit sem azzal, ha ilyen állapotban tünteti fel magát, sőt, a helyzet csak rosszabbodni fog. Barátnői aznap nem tudtak hozzá bemenni. Kriszta elutazott, Evelin megbetegedett. Marcella pedig a testvérével találkozik, aki elég távol él, így csak nagyon ritkán tudnak találkozni. Tünde hirtelen nem tudta, kit kérjen meg arra, hogy maradjon vele az elkövetkezendő pár napban. Végül megoldást talált a problémára. 

Megosztás a facebookon

  Hétfőn reggel Tünde már korán reggel felébredt. Hiába, hogy már pár héten belül 29 éves lesz, odanyúl az éjjeliszekrénye fiókjába, és előveszi naplóját. Még akkor kezdte el írni, mikor Arnolddal megismerkedtek. A rongyossá gyűrt, több ezer oldalas napló ott hevert a szekrény mélyén egészen csütörtök este óta. Az elmúlt két évben akkor először fordult elő, hogy nem írta bele, mi történt vele. Most kezébe fogott egy tollat, és írni kezdett. 

" Nem is tudom, hogyan kezdjem mindezt. Nem vagyok már tizenéves, hogy úgy kezdjem: Kedves Naplóm. Most viszont mégis tinédzsernek érzem magam. Utoljára 16 évesen éreztem így magam, mikor az akkori fiúm eldobott, mert szerinte tapadós voltam, és nem hagytam élni. Most viszont egyáltalán nem értem, mi van velem. Arnold egyik napról a másikra döntött úgy, hogy elhagy. Hogy nem akar. Hogy nem kíván, semmilyen értelemben. Talán bolond vagyok. De tegnap éjjel valami olyat éreztem, ami miatt nagyon is megharagudtam magamra. Kívánni kezdtem Arnoldot... úgy mint már régen. Persze, rendszeresen szeretkeztünk az elmúlt időben is, mégis amit tegnap éjjel éreztem, az más volt. Legszívesebben azonnal letepertem volna... leszedtem volna róla minden ruháját és végigcsókoltam volna testét. De nem lehetett, hiszen... Hiszen ő már egy másik nő mellett ébredt ma reggel. Annyira bizonytalan vagyok, hogy az kimondhatatlan. Nem értem, mi lehet az oka annak, hogy Arnold elhagyott. És ugyan ki lehet az a nő? Ki lehet az az átkozott ribanc aki a férjemet képes volt elvenni tőlem? Utálom! Már most, pedig azt sem tudom miféle nő az... Mindegy. Nem érdekel. Vissza fogom szerezni."

  Lassan telt a hétfő. De legalább nem olyan unalmasan, mint egy átlagos munkanap. Tünde hangulata még mindig hasonló volt az előző napokéhoz, de hát mit is lehetne ilyenkor tenni? Elvesztette azt, akit a világon a legjobban szeretett. Akiért életét adta volna. Az irodába reggel először Marcella érkezett Tündével, majd pár perccel később Evelin is betoppant. Már 8 óra volt, de Kriszta még sehol sem volt. Eleinte nem volt furcsa senkinek, aztán délelőtt 10 órakor csörgött a telefon. "Áh, sziasztok lányok." - Szólt a telefonba Kriszta, remegő hangon. "Mi történt????" - Kiabálta hirtelen Evelin. Tünde és Marcella a telefonhoz futottak, és egyaránt hallgatták, hogy ugyan mi történt Krisztával. "Lányok, képzeljétek el... Egész éjszaka hánytam. Aztán reggel csináltam egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. Szóval most megyek az irodába, orvosnál voltam. Anyuka leszek!" - Sikította a telefonba Kriszta. "Óh, édesem, ezt meg kell ünnepelnünk! Mit szólnátok a ma estéhez?"
  Amíg a többiek a babavárás öröméről beszélgettek, Tündének eszébe jutottak azok a tervek, amiket még Arnolddal beszéltek meg. Mindig is szeretett volna gyereket. Már így is késésben érezte magát, hiszen mindenképpen 30 éves kora előtt szeretett volna szülni. Nem érezte magát olyan jól, és annyi, de annyi dolog keringett a fejében, hogy azt még elképzelni is nehéz. Eszébe jutottak az együtt töltött reggelek, amikor Arnold mosolyogva ébresztette fel, és csak később látták meg, hogy mind a ketten elaludtak, és el fognak késni munkából. Hirtelen előtörtek az emlékei a szenvedélyes éjszakákról, amiket az elmúlt két évben együtt töltöttek el. "Mi a baj Tündi?" - Kérdezte Marcella, mikor észrevette, hogy barátnője hirtelen meglehetősen sápadt lett. "Semmi baj. Csak Arnold eszembe jutott. Nem tudom mi van vele... és hiányzik. Hiányzik, hogy itt legyen velem, hogy amikor hazaérek otthon vár." 

*   *   *

  Nehéz volt az élet Tünde számára. Csütörtök óta egyetlen narancsot evett, azt is csak azért, mert Marcella megparancsolta neki még vasárnap reggel, hogy valamit ennie kell. Tünde összeroskadva ült székében, arcán látni lehetett mennyire megviselték az elmúlt pár nap eseményei. Tünde valójában szép nő. Vöröses szőke haja göndören omlik vállára. Kissé alacsony, alig van 165 centiméter. Teste csábító, a férfiak gyakran utána néznek az utcán. Most kissé megváltozott. Az állandó idegeskedéstől teste meggörnyedt, vállai szinte "leszakadva" pihennek meg. Kezeiből és lábaiból már kiment minden erő. Szemei alatt lila karikák húzódtak, barna szemei pedig állandóan könnyben áztak. Hirtelen egy zsebkendő felé nyúlt, kezei viszont reszketni kezdtek. A következő pillanatban nem tudta, mi történik vele. Keze nagyot koppant az asztalon, Tünde pedig ájultan zuhant az iroda kemény padlójára.

Megosztás a facebookon

"Elhagylak. Kész, vége, ennek a kapcsolatnak innentől nincs az ég világon semmi, de semmi jelentősége. Új életet kezdek, egy másik nővel." - Jelentette ki a férfi teljes nyugalommal, úgy hogy közben rá sem nézett feleségére. Az, ami akkor történt, teljesen összetört egy szerető szívet. "De Arnold... Ki az a nő? Mióta tart?"- Kérdezte sírva Tünde, de férje még csak figyelembe sem vette. Szótlanul pakolta össze ruháit, csupán néha nézett fel felesége irányába. Gondolkozott. Tudta, hogy amit most tett, azzal végképp tönkretette házasságát, és azzal együtt Tündét is. Mégis menni akart. Nem tudta figyelmen kívül hagyni Lídiát, és Lídia gyönyörű derékig érő fekete haját, sötétkék szemeit, hófehér bőrét, hosszú vékony lábait és formás testét. Szüksége volt mind ezekre. Tündével látszólag tökéletes kapcsolatuk volt, amíg egy másik nő nem csábította el férjét. "Na, én végeztem is. Viszlát Tünde."- Köszönt el Arnold, majd meg sem várta felesége válaszát, kilépett az ajtón maga mögött hagyva mindent. Tünde egy helyben állt, arcát könnyek borították. Hirtelen gyengének érezte magát, így hát besétált a hálószobába és végigfeküdt a hosszú, puha franciaágyon. Még csak este 6 óra volt. Barátnői nemsokára odaértek, addig viszont meg sem mozdult. Hátán feküdt, a plafont bámulta és gondolkozott. Már a boltba sem volt kedve elmenni. Annyi, de annyi kérdés merült fel benne, amit Arnoldtól meg szeretett volna kérdezni, de nem volt rá lehetősége. Ismét egyedül maradt a lakásban, mint előző éjszaka. Annyi különbséggel, hogy akkor még érzett némi reményt arra, hogy férje csak hirtelen fellángolásból hagyta ott. Most viszont komolyodott a helyzet. Arnold elment, és elvitte a dolgait. Ez már egyértelmű. Mindennek vége.

*   *   *

  Most először az idő gyorsabban telt Tünde számára. Fel sem tűnt neki, hogy az az egy óra hogy elrepült, amíg végiggondolta életét. Éppen magát gyötörte azzal a gondolattal, hogy Arnoldnak ugyan ki lehet a szeretője, mikor csengettek. "Sietek, megyek nyitom az ajtót!"- Kiabálta az ajtó felé. A kollégái voltak azok: Kriszta, Evelin és Marcella. Mindenki kezében volt egy nagy szatyor. "Jajj, Tündikém! Úgy sajnálom az egészet. De nézd csak, hoztunk neked pár dolgot. Főtt kaját, édességet, meg egy kis rágcsálnivalót. Főztem neked pár adag kaját, gondolom nincs túl sok kedved főzni, ez három napig elég lesz."- Magyarázta Marcella, mikor beértek az ajtón. "Köszönöm lányok nagyon kedves tőletek. Arnold nemrég volt itthon." A lányok döbbenten néztek rá, majd egyszerre kórusban kérdezték:"Ééééés????? Mi volt?" Tünde bekísérte őket a nappaliba, elővett pár tányért és poharat, majd odaült hozzájuk, és mindent elmesélt. "Alig hogy hazaértem, valaki csengetett. Azt hittem ti vagytok azok, meg is lepődtem, milyen korán érkeztetek. Aztán mikor kimentem az ajtóba, Arnold állt velem szemben, és közölte, hogy elhagy, mert másik nője van." - Motyogta Tünde, alig hallhatóan. Barátnői a döbbenettől alig tudtak megszólalni. Egyaránt osztoztak Tünde fájdalmán. A szobára csend borult, tíz percig senki sem szólalt meg. Mindenki ült, maga elé nézett és gondolkozott. Senki sem értette, hogyan történhetett meg mindez, hiszen Tünde és Arnold kapcsolata kívülállóként tökéletesnek tűnt. Friss házasokként mindketten elszántak voltak, szerettek volna minél hamarabb gyereket is. A csendet végül Kriszta törte meg. "Csak ennyi volt? Semmit nem mondott el? Azt sem, hogy ki az a szégyentelen, akivel összejött? Aki beleszeretett egy házas férfiba?" "Nem, Kriszta, nem mondott semmit. Kérdeztem tőle, de még csak arra sem méltatott, hogy válaszoljon. Néha rám nézett, de nem szólt hozzám. Összepakolta a dolgait, és elment. Azóta nem beszéltem vele." Ez volt az a pillanat, amikor a barátok sem tudnak semmi nyugtató vagy hasznos dolgot mondani. Tünde csak sírt, barátnői vigasztalni próbálták. "Tündikém, holnap szombat. Szeretnéd, hogy hétvégére itt maradjuk nálad? Nem biztos, hogy jó lenne most neked egyedül." - Ajánlotta fel Evelin, mire a többiek egy emberként kezdtek bólogatni. "Nem muszáj, lányok. Nektek ott van a családotok, mit szólnának hozzá, ha az egész hétvégét nálam töltenétek?" "Nekem a férjem üzleti útra ment, csak kedden érkezik haza. Amúgy is egyedül lennék hétvégén." - Ajánlotta fel Marcella. "Elég, ha csak egyikőtök marad velem. Tényleg, nagyon köszi a segítséget, de Evi, neked a gyerekeiddel kell lenned, Kriszta, neked meg mit szólna hozzá a vőlegényed?" - Végül abban maradtak, hogy Marcella egész hétvégén Tündével marad. A kollégák egészen este 11-ig voltak ott. Kriszta és Evelin már elmentek, Marcella pedig visszament a nappaliba, és folytatták a beszélgetést. Tünde négy éve dolgozik velük együtt. Evelin idősebb, ő 36 éves, van férje és két gyereke. Az egyik kisfiú 3 éves, a másik pedig 8 lesz. Kriszta még csak nemrég végzett egyetemen, ő 25 éves, hat hónap múlva, júliusban lesz az esküvője. Marcella olyan idős mint Tünde, 29 éves. A férje üzletember, rengeteget kell utaznia. Így történt az is többek közt, hogy ezen a hétvégén Párizsba kellett utaznia. 

*   *   *

  A hétvége lassan telt. Tünde bánatán talán az az egy tényező enyhített kicsit, hogy barátnője Marcella mindvégig vele volt, és nem engedte, hogy unatkozzon, esetleg Arnold felől gondolkozzon. Arnold egyébként nem jelentkezett egész idő alatt, pedig felesége mindvégig csak arra várt. 

*   *   *

  Eközben Arnoldnak nem voltak hasonló problémái. Vasárnap reggel gondok nélkül, boldogan ébredt Lídia mellett. A hétvégén alig gondolt Tündére, megpróbálta elfelejteni régi életét, és felépíteni az újat Lídia oldalán. "Figyelj csak, Arnold, nem tudnál kicsit kölcsönadni nekem?" - Kérdezte bájosan Lívia, miközben a tükör előtt ült, és sminkelte magát. "Dehogy is nem, kincsem. Innentől minden pénzünk közös. Vegyél csak el a tárcámból amennyire szükséged van." Lídiának azon nyomban felcsillant a szeme. A fiatal nő azonnal megérezte a pénz szagát. Odasétált Arnold táskájához, kivette belőle a bankkártyáját, majd a közeli plázába indult, bevásárlókörútra. 

Megosztás a facebookon

  Az utca sötétségbe borult, csupán az utcai lámpák fénye világította be kissé a környéket. A lakók nagy része már nyugovóra tért. A csend átvette az uralmat, mindössze néhány autóból szűrődött ki bulizó fiatalok örömteli kiáltozása. A magasból letekintve csupán egyetlen házból hallatszott beszéd. Azt hinnénk, biztos csak átbeszélik a nap eseményeit, közelebb érve viszont fülsüketítő lárma csapja meg fülünket.

"Nem teheted ezt velem, Arnold! Ezt nem!" - Kiabálta egy női hang, szinte már torkaszakadtából. A férje vele szemben állt, némán figyelte felesége jelenetét, de tenni nem tett semmit. Zsebre tett kézzel, hanyag testtartással állt, és nézte, ahogyan felesége könnyei beborítják hófehér arcát, vörös ajkain át pedig hangos könyörgés érkezik füleibe. "Ne hagyj el, Arnold! Ne! Mit tettem én, hogy ezt érdemlem?" - A férje meredt arccal bámult maga elé. Egy ideig még hallgatta, ahogy a nő kiáltozik, majd nemes egyszerűséggel felvette a kocsi kulcsát az ebédlőasztalról és kisétált a lakásból. Arnold meglehetősen jól szituált férfi. Idősebb, lassan 50 éves. Orvosként dolgozik. Felesége Tünde meredten nézett maga elé. Elfogyott minden ereje, a kiabálástól teljesen kikészült teste pedig fáradtan rogyott le egy közeli kanapéra. A nő csupán 29 éves, a heves vita után viszont jóval idősebbnek tűnik. Ahogy ledőlt a kanapéra elkezdte letörölni arcáról a könnyeit, és próbálta magát kissé összeszedni, már amennyire lehetett egy ilyen eset után. Eközben Arnold már messze járt a lakásától. Nem telt el több, mint fél óra, Arnold egy kissé régies, mégis szép ház előtt állt meg autójával. A motort leállítva fény gyulladt ki a teraszon, és egy húszas évei elején járó, fekete hajú lány sietett kaput nyitni. "Áh, szia Arnold! Már úgy vártam, hogy gyere." A férfi kissé gondterhelten, idegesen nézett a lányra, majd erőltetetten elmosolyodott, és végül megszólalt. "Ne is emlegesd, Lídia. Tündének elmondtam, hogy elhagyom. Teljesen kiborult." A fiatal nő elégedett mosollyal az arcán magához közel húzta Arnoldot és szájon csókolta. "Akkor édesem ma már itt is alszol nálam? Régen volt rá lehetőség." - Mondta Lídia csábító hangon. Arnold kissé hezitált, majd megcsókolta a fiatal nőt. "Persze, hogy maradok szerelmem. Persze, hogy maradok."

*   *   *

  Ez idő alatt Tünde sokat tűnődött azon, hogy férje mit csinálhat éppen. Az éjszaka lassan telt, mint mindig, mikor szomorú az ember. A megviselt nő ide-oda járkált a lakásban, de sehol sem talált magának nyugalmat. Egyedül maradt, és nem tudta mégis meddig lesz kénytelen ezt elviselni. Nem tudta, meddig tart a magány: csak arra az éjszakára, vagy egész hátralévő életére? Nem tudta, férje komolyan gondolta e mindazt, amit fejéhez vágott néhány órája. "Nem értem. Nem értem miért történt ez. Én úgy éreztem, jó feleség vagyok. Ezek szerint hibáztam, hiszen ha nem csináltam volna rosszul, nem hagyott volna el." - Gondolkozott magában Tünde. Végül reggel lett. Tünde még mindig a kanapén feküdt, ugyan úgy mint éjjel, mikor a kimerültségtől oda dőlt le. Arnold még mindig nem érkezett haza. 

*   *   *

  Ha Tünde úgy gondolta, az éjszaka telt lassan, akkor számára a nappal még inkább keservesen telt. Könyvelőként dolgozik egy irodaépületben, ahol persze kollégái azonnal észrevették, hogy valami nincs rendben vele. "Jajj, Tündikém, hát ne mondd itt nekünk, hogy nincs semmi baj! Hát látni rajtad, hogy nem aludtál szinte semennyit. Mondd el szépen, hogy mi történt." - Kérlelte Kriszta éppen hogy Tünde beért az irodába. Az embernek ilyenkor persze semmi kedve nincs magyarázkodni, de ha a kollégák megkövetelik, akkor kénytelen elmondani, mi bántja a szívét. Máshogy amúgy sem tud a munkájára koncentrálni. "Elhagyott az a mocsok Arnold!" - Fakadt ki hirtelen Tünde, úgy, hogy az irodában lévő összes ember figyelme hirtelen ráterelődött. Kollégái azonnal odafutottak hozzá, mind a hárman ott álltak. Kriszta, Evelin és Marcella megpróbálták kifaggatni, hogy pontosan mi is történt. "Valójában nem tudom, mi az oka az egésznek. Este csak simán kijelentette, hogy ő nem akar többé velem élni. Neki ugyanis ez a kapcsolat már nem jelent semmit." - Mesélte el a történteket keserves hangon. Barátnőinek feltűnt, hogy már-már a könnyeivel küszködik, annyira megviselték a történtek. "Na de nem kérdezted meg miért tette ezt veled?" - Tette fel a kérdést Evelin már harmadjára. Tünde válasza persze továbbra is csak az volt, hogy nem érti, Arnold viselkedése miért változott meg olyan hirtelen, hiszen az elmúlt hónapokban élték kapcsolatuk legszebb időszakát. "Tudod mit, kedveském? Munka után elmegyünk valamerre, mondjuk beülhetnénk egy kávézóba, és átbeszélhetnénk a dolgokat." - Ajánlotta fel Marcella. "Nem is tudom. Nincs túl sok kedvem elmenni otthonról. Mi van, ha Arnold közben mégis hazajön? Gyertek át inkább hozzám." A többiek azonnal beleegyeztek, és megbeszélték, hogy aznap este hétkor találkoznak Tünde lakásán. 

*   *   *

  Ekkorra már Arnold végzett a munkahelyén, ahonnan egyenesen Lídia lakásához ment. "Jajj, drágám, már azt hittem nem is jössz, és visszamész ahhoz a bolond nőszemélyhez! Hogy is hívják... Tündéhez!" "Ó, kincsem, arra még csak ne is gondolj. Csak azért jöttem, hogy szóljak, ma hazamegyek a dolgaimért, és áthozok mindent ide."- Arnold egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy milyen lesz felesége nélkül élni. Tündével mindössze csak másfél éve voltak házasok ekkor. Mégis olyannyira hozzászokott jelenlétéhez, hogy furcsa volt számára más nő mellett élni életét. Lídia a kórházban dolgozik ápolónőként. Nem keres túl sokat, és az utóbbi időkben meglehetősen nagy adósságokba ütközött, amiket egyedül nem tudott kifizetni. Persze Arnold segítsége nagyon jól jött neki. "Valami baj van, Arnold?"- Kérdezte Lídia idegesen. "Dehogy, semmi sincs. Csak kicsit elgondolkoztam, hogy milyen jó lesz veled élni." Lídia hirtelen elvigyorodott, majd gúnyosan megjegyezte: "Na, most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a te drágalátos Tündikéd mit fog ehhez szólni." 
  Mikor Tünde végül délután 4 órakor hazaért a munkahelyéről a házban mindent ugyan úgy talált, ahogy azt reggel otthagyta, meglátta, hogy Arnold nem járt a lakásán. Ettől kissé megnyugodott, mert látott rá némi esélyt, hogy még hazamegy. Ugyanakkor aggódni kezdett, és számtalan kérdés merült fel benne. Hol lehet? Kivel van? Más nővel van? Szereti még őt egyáltalán? Vagy csak játszott vele? Minden olyan reménytelennek tűnt, egyetlen kérdésre sem tudott rendesen válaszolni. Végül odament a könyvespolchoz és leemelt onnan egy Ady verseskötetet, majd amíg kolléganői nem érkeztek meg hozzá, megpihent a szobájában, és olvasgatta a könyvet. A délután Tünde számára nem volt változatosabb, mint az elmúlt éjszakája. Ugyan úgy gyötörte a gondolat, hogy vajon Arnold miért tette ezt vele. Most még kedvenc versei sem tudták lekötni a figyelmét, így hát úgy döntött, elmegy a boltba és vesz néhány édességet, hogy este mikor a barátnői átmennek hozzá, meg tudja őket kínálni valamivel. Éppen a pénztárcáját kereste, mikor valaki csengetett. "Ó, a francba! Ilyen korán jöttek a lányok?"- Gondolkozott magában. "Megyek már, egy pillanat!"- Kiabálta Tünde pár méterre az ajtótól. Amint kinyitotta, észrevette, hogy nem az a személy van ott, akire számított. Arnold állt vele szemben. "A dolgaimért jöttem."- Jelentette ki, majd Tündét félrelökve egyenesen a hálószobába ment. Elővette az egyik bőröndöt, a szekrényhez ment, és az összes holmiját bedobálta a táskába. Tünde teljesen lefagyva állt a hálószoba ajtajában. Pár perc elteltével könnyei alól tudott csak megszólalni. "Na de Arnold... Mégis hová mész?"- Kérdezte Tünde halkan. Arnold csupán egy ideges pillantást vetett rá, és kimondta azt, amitől Tünde a legjobban félt. 

Megosztás a facebookon